2014. május 22., csütörtök

Virágosat álmodtam - Dóra újszülöttfotói

Dórát tíz napos korában látogattam meg. Mivel kislányhoz igyekeztem, virágokkal és szívecskékkel megrakodva érkeztem. Az angol rózsás háttér a kisasszonyt is feldobta, kinyitotta szemecskéjét, ásított is nagyokat, aztán ismét elaludt. Nagyon türelmes kisbaba! Most épp édesanyja születésnapjára készültem el a képekkel! Minő szerencse! Isten éltessen sokáig, Bogi! Leld sok örömed három gyönyörű gyermekedben!








2014. május 11., vasárnap

Léna és Soma

Közeledett a kiállítás napja. Volt a fejemben egy kép a szeplős kislányról, de úgy tűnt, semmi esély lefotózni, túl rövid az idő. Még azt sem tudtam, hogy ki legyen az. Aztán egyik kedden Zsófimat elvittem rajz órára - ahogyan az már lenni szokott -, és nekiszegeztem Évinek a kérdést: beleegyezne, hogy a kislányáról, Lénáról készítsek egy fotósorozatot? Ő készséggel igent mondott.


Eljött a nagy nap. A szelíd Léna öltözéke kiemelte gyönyörű vörös hajának színét. A kezdeti félénkséget ötletek sora és lelkes szereplés követte. Halk hangon szinte súgta, mit talált ki, s már rohant is a kert egyik feléből a másikba, nyomában a nagy foltos kutyával, Mákossal. 







Íme Soma, a tesó! Rövid időn belül szépen elvonult. A fotózás amolyan lányoknak való mulatság - gondolhatta magában. Komoly munkában kaptam lencsevégre, a homokból épített birodalmat. Válla fölött megcsillant a nap, mely még inkább kiemelte arcának finom ívét. 















Két fantasztikus gyermekkel múlattam az időt, s egy kiállítási képpel is gazdagodtam, mely lenyomata annak a varázslatnak, ami hatalmába kerített a szeplők tengerében azon a kedves délutánon. Köszönet érte!

2014. május 10., szombat

Gyermekfotózás


2014. május 17-én szombaton tavaszi gyermek minifotózást tartunk Zsámbékon. A kirándulásnak is beillő eseményen olyan csodás helyeken fényképezem Gyermekeiteket, mint a Romtemplom és a Zárdakert. Az Európában egyedülálló templomrom fotós háttérnek is ideális. A fényképezés alkalmával a mellette meghúzódó zöld füves részen fényképezem a Tekergőket, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a templomra. A Zárdakert a gyönyörű Zichy-kastély része. Egy tó terül el benne, magas fái adnak árnyékot a pihenni vágyóknak. Kőfalai szép hátteret nyújtanak, ívelt padja, piciny hidacskája mind mind nagyszerű környezetet teremtenek a fotózáshoz. 

A csomag 10 retusált fotót tartalmaz (digitális - és papírkép formában is) valamint egy 40 perces vidám fényképezést, melyhez a kellékeket én biztosítom! A csomag ára: 15 000 Ft, mely összeg az áfát is tartalmazza. 

Foglaljatok időpontot mihamarabb! E-mail: budahazi.aniko@gmail.com , tel.: 70/379- 9005

Szeretettel: Anikó